Velence, avagy a non-stop Karnevál

2011. február 25-27

Február 25-én, péntek este háromnegyed 8-kor volt a találkozó a Hősök terén. Anikó már ott volt negyed 8-kor, mi Katával pontosan érkeztünk és Zsófi is pont akkorra ért oda. Gabiék meg még csak akkor indultak Lőrincről:-) A buszban nem sokan voltunk, merr a többi utast vidéken vettük fel. Gabiék negyed 9 körül megérkeztek és végre elindulhattunk. Olgiék hoztak vodkát, de nekem nem volt kedvem hozzá, elég szar pia, szóval Zsófival megbeszéltük, hogy veszünk pálinkát. A következő megállónál be is szaladtunk a benzinkúthoz és vettünk egy üveg szilvát:-) Aztán onnantól már csak nőtt a hangulat:-) Zsófival 9 éve nem találkoztunk, szóval volt mit megbeszélnünk. Hajnali 2-ig dumáltunk, aztán próbáltunk volna elaludni, de nem tett túl jót a becsiccsentett állapotunnak, hogy a sofőr fűtött, mint akinek muszáj.
Na, végre 4 órakor sikerült elaludnom és legközelebb 6-kor ébredtem fel. 7 óra felé megálltunk egy pihenőnél, ahol 1 óránk volt felfrissülni, de annyian álltak sorba a mosdónál, hogy esélyünk sem volt bekerülni, így inkább a bokrokat választottuk WC-nek és nedves törlőkendőt mosdásnak.
Rettenetes volt, mert az egyik magyar busz sofőrje agyvérzést kapott, éppen, hogy be tudott állni a megállóba. Még jó, hogy nem az autópályán történt!
8-kor továbbmentünk és kb fél 10-re értünk Punta Sabbioneba, ahol a buszok parkoltak. Innen hajóval mentünk be Velencébe, bár az idegenvezetőnk elég béna volt, mert több, mint fél órát vártunk az állítólag előre lefoglalt hajóra, mert mindig valamelyik ügyesebb csoport beelőzött minket.

Fél 11 körül már végre Velence utcáit kezdtük róni. Először is besétáltunk a kikötőből a Szt Márk térre. Már ez is csodas volt, hatalmas tömeg, forgatag, maskarások és árusok. Fantasztikus volt. Aztán egyzser csak ott álltunk a téren, nekem könnybe lábadt a szemem, szebb volt, mint azt el tudtam volna képzelni. Álltam és néztem a Dózse palotát, a Bazilikát és nem is hallottam, mit beszél az idegenvezető. Teljesen elvarázsolt a tér hangulata, kizártam a külvilágot és szívtam magamba ezerrel ezt a csodát, amit úgy hívnak :Velence! Már akkor tudtam: ide vissza kell jönni! Akár már holnap, vagy jövő héten vagy mindegy, mikor, de VISSZA KELL JÖNNI!!!
Egy darabig előadást tartott az idegenvezető, aztán a Bazilika előtt elengedett minket, este háromnegyed 9-ig szabadprogram. A csajokkal először is elsétáltunk a Rialtó hídig. (Útközben megvettem Misikének a hőn áhított muranoi üveg simabékát és teknősbékát) Ez is egy csoda volt, nyüzsgés, tömeg, boltok, árusok, szóval egy igazi latin karnevál:-) Átmentünk a hídon, a másik oldalra, ott kicsit szétnéztünk, aztán megláttuk az eredeti oldalon azt az önkiszolgálót, amit ajánlott az idegenvezető. Mivel már éhesek voltunk, így bementünk. Ja, nem említettem, hogy Olgi és Bea leszakadtak, mert ők inkább egy kávézót kerestek. Szóval beültünk enni, én egy gombás tagliatellét választottam, hát nem bántam meg. Végre életemben először megtudtam, hogy mi is az a házitészta al dente. Fantasztikus íze volt. AZ olaszok nem bonyolítják túl a kajákat, ezen is volt gomba, meg bazsalikom, meg olivaolaj és persze az elmaradhatatlan parmezán. Ennyi, de életemben nem ettem ilyen isteni  tésztát!
Utána ettünk még édességet, én sajna egy felejthető csokipudingot választottam, Katáék viszont egy csodás csokitortát, ami istenien lágy és krémes volt. Majd leközelebb azt fogok enni én is:-)

Ebéd után a legközelebbi utcában vásároltunk maszkokat, hogy így mászkáljunk a forgatagban, beleolvadva mi is a karnevál hangulatába:-)
Innen elsétáltunk a Scala Contarini del Bovolo nevű épülethez, amit még egy Velencéről szóló ismeretterjesztőben láttam. Icipici sikátorok között kellett kanyarognunk és a végén egy nagyon elbújtatott helyen találtunk rá, de csak egyszer tévedtünk el:-)
Innen visszamentünk a Szt Márk térre, ahol elkezdtünk keresni egy olyan vaporetto járatot, ami már megszűnt, ezért mi 1 órán át kerestük és a végén annyira elfáradtunk, hogy leültünk egy étterem teraszán. Anikó és Gabi kávéztak, Zsófi, Kata meg én spritzet ittunk, ami egy helyi ital és isteni! (Szóda, aperol, pezsgő és jég)
Jó, hogy éppen itt voltunk, mert egyszer csak érkezett egy nagy felvonulás, csupa jelmezes, nagyon jól nézett ki. Ráadásul itt csíptem el Misikének Shreket és Fionát is:-)
Ide futott be Olgi és Bea is, akikhez átcsatlakozott Gabi és maradtak, mi viszont elindultunk a Bazilikához, ugyanis már 4 óra volt és Olgiék mesélték, hogy a Dósze palota fél 5-kor, a Bazilika meg 5-kor zár. Szóval, mint az őrültek, rohantunk, de amikor odaértünk, iszonyú sor várt ránk, be sem álltunk. Nekem nagy vágyam volt végig hajókázni a Canal Grandén, ezért fel sétáltunk megint a Rialtóhoz, ettünk egy fagyit (isteni), fényképezkedtünk, aztán felkaptunk egy vaporettora és jó fáradtan kb 30 perc alatt lecsorogtunk a Szt Márk térre. A Canal Grande tényleg csodálatos, tele régi palotákkal. Néhányban már égett a villany, mivel éppen ment le a nap és be lehetett látni a csodás, régi stílusú szobákba!
Kicsit úgy éreztük magunkat, mint egy álomvilágban! Fantasztikus volt!

A szent Márk téren kiszálltunk és elindultunk az árusoktól beszerezni az ajándékokat. Én vettem itthonra egy csodás nagy maszkot, na meg egy csomó hűtőmágnest!
Aztán már csak ténferegtünk, majd  a végén beültünk egy étterembe, ahol méltóképpen búcsúztam Velencétől: rántott kalmárt ettem:-)))
Innen lesétáltunk a találkozóhelyre, ahol reggel kirakott minket a hajó, gyorsan még elszaladtunk egy nyilvános WC-be (ami már este 6-kor bezért, de mi kikönyörögtük, hogy engedjen be). Aztán már csak vártunk a hajóra. A hajóraszállás kísértetiesen hasonlított a reggeli szerencsétlenkedéshez, megint beelőztek egy csomóan, aztán végre megjött a mi hajónk.
Bár iszonyú hideg volt, Zsófi, Kata és én felmentünk a hajó tetejére és állva búcsúztunk Velencétől. Néztük, ahogy egyre távolodik és a szemembe megint könnyek szöktek! Vissza fogok jönni, drága Velence!!!

A hazaút egy rémálom volt: a sofőr a lábunknál annyira nyomta a meleget, hogy szinte még a cipőink is megolvadtak. A lábaink bedagadtak, és amikor szóltunk, hogy nefűtsön, akkor azzal oldotta meg, hogy a lábfűtést hagyta és felülről iszonyú hideget kezdett nyomni ránk. Az idegenvezető pedig jó érzékkel 10-kor elindította nem kis hangerővel a Casanovát, majd a Kurtizán kalandjait, így hajnali 2-ig gondoskodott róla, hogy senki ne aludjon. 2-kor már annyira elgyötörtek voltunk, de a busz, csak hajnali 4-kor állt meg. Na, akkor kicsit felfrissültünk, én vettem 2 tábla olasz csokit (itthon megbántam, vagy 10-et kellettv olna venni, olyan isteni volt).
Reggel fél 9-re értünk a Hősök terére, ahol már várt a taxi, szóval 9-kor már itthon voltunk. A fiúk nagyon örültek, bár jól meglepődtek, mert azt hitték klésőbb jövünk. Misike rögtön kereste simabékát és teknősbékát:-) Amikor odaadtam neki, iszonyúan örült.
Gyorsan letusoltunk, reggeliztünk, aztán én be is szundiztam. Misi délben kivitte Katát a Keletibe, mire hazajött, már a gyerekek aludtak, szóval én is végre pihenhettem:-)
Az biztos, a kényelmetlen buszozás ellenére olyan fantasztikus, életre szóló élményben volt részem, hogy jövőre megint visszamegyek!!!