Venloban jártam

Hollandia 14 éves korom óta a kedvenc országaim közé tartozik. És hogy miért is akkortól? Nos, a szüleim abban az évben határozták el, hogy nyáron bejárjuk Európát. 2 hónapon át mentünk: Ausztria, Németország, a Benelux államok, Franciaország, Anglia és Skócia. Felejthetetlen nyaralás volt, de az egészből engem legjobban Skócia és Hollandia fogott meg.
El is határoztam, hogy ahogy csak lehet, visszatérek. Az élet fura ajándéka volt, hogy a munkám révén is többször eljutottam Amszterdamba, Rotterdamba, de érdeklődésem és az ország iránti szeretetem mit sem változott.
Aztán tavaly kiköltözött barátnőm, aki már lassan 23 éve életem része, ami számomra hatalmas dolog.
Tavaly aztán gondoltunk egyet és Kriszta ötletét meglovagolva foglaltunk repjegyet és kimentem hozzájuk Venloba.
Venlo csodás kisváros, délkelet-Hollandia kis ékszerdoboza, mely egy köpésre fekszik a holland-német határtól.
Tavaly már volt szerencsém hozzá 1 napra, szombat reggel érkeztem és vasárnap délben már távoztam is, így igen rövidkére sikerült a kirándulás, ám barátnőmmel be nem állt a szánk, szóval a látogatás elérte célját:-)

Idén már több időre mentem: péntek hajnalban repültem, reggel 8-kor már Eindhoven repterén gurultam egy WizzAir gép fedélzetén, majd irány Venlo és egészen vasárnap délután 4-ig ott voltam, majd újra reptér és irány haza.

A péntek gyorsan telt, délelőtt Krisztával pletyi és a köpésre lévő erdőben kutyaséta, majd elmentünk tesóért, Nikiért, aztán újra haza és vissza Geriért a Challenger lenyűgöző telepére. Itt aztán ámuldozhattam a hatalmas mezőgazdasági gépek gigászi méretein. Geri fáradhatatlanul és hatalmas lelkesedéssel mesélt, engem meg érdekelt, így remekül éreztem magam.
Aztán elmentünk egy áruházba, ahol megejtettem az első vásárlást. Hihetetlen, hogy mennyi édesség van itt, az ember azt hinné, a hollandok szinte csak édeset esznek. A legfurább egy  - itthon egérkakiként ismert -cukorka volt, amit a hollandok vajas kenyérre szórnak és reggelire esznek!!!??? Csupa holland finomság és különlegesség került a kosárba, aztán go home és az immáron hagyományosnak számító csirkeszárnysütésbe kezdtünk. Az éjszaka túl jól sikerült, részletek szigorúan titkosak és bizalmasak.
Másnap igazi MÁSNAP volt, evés-ivás váltakozott, majd elvittük a testünket a közeli Mekibe és iszonyúan egészségtelen és zsíros kajákat tettünk magunkévá. Rég esett ilyen jól mekis étel, most megmentette az életemet! Aztán közvetlenül a Meki mellett találtam magam a szokásos venloi karácsonyi vásáron.
Ez egy csodás dolog, már tavaly is lenyűgözött. Egy kb itthoni OBI méretű helyen átrendezik a helyet karácsonyi vásárrá, de nem ám putri kirakodó, de nem ám!
Itt kérem szépen, minden terem más és más színű, más és más hangulatú! minden teremben áll egy fa az adott terem hangulatának megfelelően feldíszítve és természetesen köröskörül polcok és asztalok, tele a megvásárolható díszekkel! Őrület, órákon át el lehet itt kóvályogni. A leglenyűgözőbb az a terem, ami a hollandok karácsonyi hagyományára épít, azaz apró, kicsi városkákat lehet felépíteni, amihez a terep, a házak, az emberek, a témák, azaz MINDEN megvásárolható. Lehet itt venni műhavat, műkövet, műhegyet és völgyet. Hangulatos, kivilágított miniatűr házikókat és kedves, vidám apró emberkéket! Csodás! Tavaly egy falu volt felépítve, most egy igazi síparadicsomot varázsoltak elénk felvonóstól, síelőkkel, hüttével, mindennel, ami csak kell! Egy hiba volt csak a vásárban: nem lehetett fényképezni. Pedig 2-300 képet el lehetett volna lőni!

A vásár után otthon összeszedtük a kutyusokat és irány a Grote Heide, az erdő, ahol a német és holland országhatár találkozik, ahol a világháborúban repülőtérnek használt, ma már csak hobbypilótákat kiszolgáló rét áll és ahol annyi, de annyi kutyasétáltató, bicikliző, görkorizó és futó tölti szabadidejét.

Otthon én vállaltam a vacsit, gyors paradicsomos-szardellás tagliatelle után még gyorsabb álmosodás, aminek következtében este 9-kor már aludtunk, mint a bunda. Az ébredés reggel 8-kor sikerült, meg sem tudom mondani, mikor aludtam utoljára 11 órát  egyhuzamban.

Geri szuper holland tükörtojásos melegszendvics-reggelije után átmentünk Németországba, hogy megnézzük Niki új lakását. A holland hatás a németeknél is érződik (vagy fordítva?), lényeg, hogy mindenhol csodás, rendezett, takaros kis házak állnak.

Érdekes, hogy a hollandok mennyire nyitottak, Venlo is tele van hatalmas ablakú házakkal, nincsenek kerítések és sötét függönyök, bárki beláthat az otthonodba. Az is tény, hogy itt nincs bűnözés, az emberek nem bámulnak szégyentelenül a másik ablakán keresztül a magánéletébe, szóval itt bizony bőven van együttélési kultúra!

Dél körül bementünk a belvárosba, kiültünk a főtérre egy finom chocomelt-re, majd sétálgattunk, gyönyörködtem ismét Venloban, ami tényleg olyan, mint egy kis ékszeres dobozka.

Még gyors vásárlás a C1000-ben, muszáj volt venni piros gumicukrot, amit gyakorlatilag már úgy passzíroztam be a kis hátizsákomba, aztán otthon Geri ismét remekelt: csodás pizzákat dobott össze pillanatok alatt és már el is jött a 4 óra, mehettünk Eindhovenbe, a reptérre.

A hétvége fantasztikus volt (ismét), de sajnos nagyon rövid. Még mindig elképeszt a hollandok bizalma, kedvessége és nyitottsága. Az ország tisztasága, kultúráltsága. Vajon mi mikor jutunk el ide?
Nos, a választ nem tudom, de addig is, amíg itthon félünk, bezárkózunk, rettegünk, morcosak vagyunk, nem köszönünk a szomszédnak, én lelkesen ki fogok járni minden évben: magamba szívni a kultúrát!

Köszönöm Nektek, drága barátaim: Kriszta, Geri és Niki!

Budapest, Te csodás! 2. rész: Budai Vár

A tavalyi évnek megfelelően idén is megrendezték a Budai Várban a Csokoládé és Édesség Fesztivált.
Felettébb örültem neki, főleg, mert csütörtöktől vasárnapig tart, így gondoltam egy merészet és péntekre kivettem nagyfiút az oviból. Biztosan neki is tetszeni fog, ha a nyár óta hőn áhított - szerinte sárkányokkal teli - Budai Várban sétálhat és közben csokit majszolhat. A kicsi meg bárhol elvan, csak mehessen, legyen "széta" és "coki". Én pedig két legyet ütök egy csapásra: elviszem őket a Várba, közben pedig szájat tátva gyönyörködhetek az édesség-csodákban.

Így reggel 9 után pár perccel már ki is léptünk az ajtón és irány a villamos. Határ úton gyors jegykezelés, büszke nagyfiú kallernak mutogatja, aki morcosan bólint. Aztán metróval irány a Deák tér. Már az eleje is hangulatosan indult, a Deák téren 2 fiú hegedült, rögtön nagyobb kedvvel vágtattunk át a Hotel Meridián előtt parkoló 16-os buszhoz, ami egészen a Várba is felvisz, majd leereszkedik a Moszkva térre.

Kb negyed óra múlva már ki is szálltunk a Dísz téren és a Sándor Palota előtt elhaladva , a Szent György utcai Várkapunál vettük meg a belépőt (2000 Ft a felnőttjegy, és kaptunk mellé 2 tábla Tibi étcsokoládét ünnepi kiadásban). Majd innen léptünk be a csodák világába és jobbra vettük az irányt. Igen nagy szerencsémre szinte azonnal rátaláltam a Zöld Dióra (előtte mosolyogva üdvözöltem magamban a Zila Cukrászda standját és a sok-sok Zila tortaformát, de mivel szinte a szomszédjában lakunk, így itt nem időztem), ahol mi mást is kínálhattak a lányok, mint csodás, fekete zöld diót. Az íze, mint nagymamám réges-régi zölddiója, így nem volt nehéz rábeszélniük, hogy ha most három üveggel veszek, akciós áron juthatok hozzá:-) Tovább sétálva csokoládés és banános sört kínálgattak, de valahogy nem volt merszem venni belőle.Sajnos a Csokis Gyermekkozmetikumok még zárva volt, pedig nagyon érdekelt volna!
Csodás, marcipánból készült édességek mellett haladtunk el a Királyi Marcipán Desszertek jóvoltából, majd következett 2 csibészem álma: Cukorka Sweetfabrik. Na, itt aztán volt bámulni- és kóstolni való (ezt már a Budai Gourmet-n sem hagyták ki), gyerkőceim azonnal kiválasztottak egy muskotályos és egy csokis-barackos ízűt, amivel aztán jó félórára el is foglalták magukat.

No, de nem állunk meg nyalókázni, lehet közben sétálni is. Gyerekek lázasan nyalták a cukrot, anya lázasan nézte a csodás csokoládékölteményeket ChokoMe standján. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere: gyümölcsös és pisztáciás, mandulás és mogyorós, ét, tej és fehércsokoládé. A csokoládék úgy voltak felrakva a falra, mintha csak édes festmények lennének egy szobában.Rendkívül gusztusos, csalogató és kreatív megoldás.


Innen  az utunk nem is vezethetett másfele, mint a Kinder standjához, mivel egy óriási Kindertojás keltette fel fiaim érdeklődését. A Kinder nagyon ötletesen építette fel standját, először gyerekcsalogatóként egy faházikó, benne számítógépes játék és persze kindercsoki a kézbe. Aztán egy gyerekfoglalkoztató, ceruzákkal, zsírkrétával, sok-sok színes papírral és az elmaradhatatlan színezővel. És amikor már a szülő végre el tudja cipelni a gyereket, jön a vásárlós stand, itt is gyorsan kinder csokoládé a kézbe nyom, majd "nem kértek Kinder Tojást is?" kérdést már inkább anyukához intézik mosolyogva. Az én nagyobbikam persze elintézte az én kínos "Nem, köszönöm." válaszomat azzal, hogy máris rávágta: "Azt nem, inkább kérünk még 2 kindercsokit" És ki is állna ellen egy 4 és egy 2 éves könyörgő tekintetének: összesen 10 kis kindercsokival a kezünkben távoztunk:-) Köszönjük, Kinder!

Azonnal egy bizarr standba botlottunk: mangalicafej virított a sok csoki közt. Ez volt Chocolitza, azaz mangalicatöpörtyűvel töltött csokoládé, amit mindenképpen ki kell próbálni! Nagyon fura az íze, elsőre szinte majdnem kiköptem, de maradt valami fenomenális utóíz, így kértem még egy kis kóstolót. Nos, a végeredmény különös, mégis megkapó, ha szabad ezt a kifejezést egy töpörtyűs csokira használnom. Persze annyira nem volt megkapó, hogy vegyek is belőle, hiszen majd itthon megpróbálom én is legyártani, az egyrészt izgibb, másrészt költségkímélőbb is, bár kétségkívül benne van a pakliban, hogy feleolyan finom lesz, mint Chocolitza-éknál.

Rövid pihenő a Mátyás kútnál, majd mentünk tovább rendületlenül. Már messziről kiszúrtam Raj Rachel híres flódniját és nagy flódni-rajongóként fura is lett volna, ha nem veszek egyet kóstolóba. Ugyan becsomagoltattam, mondván, majd itthon kóstolom meg az én drága Urammal, de aztán gyorsan kibontottam és muszáj volt belekóstolni. Nos, kérem szépen, készítettem én már karácsonyra flódnit, de ez! DE EZ!!!!! Vegyétek és vigyétek, majd otthon, csendes magányban élvezzétek! Mert ez tényleg maga az ízek orgiája, a csoda!

Átkelve a házak alatt, azonnal Stelázsi kötött le a csodás lekvárjaival, majd Szántó Tibort pillantottam meg szinte ismerősként, hiszen a Rosinane Fogadóban már volt hozzá szerencsém a Kézműves Finomságok Vásárán. Most is fantasztikus finomságok sorakoztak a pultján, ő is kötelező látogatnivaló!

Sugar!-nál őrületes cukorkák és nyalókák mellett még őrületesebb színkavalkáddal vártak a macaronok! Alattuk csábító sütik, de mi inkább a visszatérés mellett döntöttünk, mert tele voltunk már így is a sok kóstolóval. Ha tudtuk volna, még mi minden vár ránk! (itt súgom halkan: szigorúan tilos jóllakva kimenni, annyi a kóstoló!)
Mellettük közvetlenül a Rákóczi Delikát kapott helyet, nagyon ötletesen saját csokikészítő miniműhellyel készültek. Gyerkőcök azonnal kedvet kaptak, én meg azonnal láttam lelki szemeim előtt a nyakig csokis fiúkat, úgyhogy gyorsan tereltem őket tovább.

A gyulai Cadeau Bonbon Manufaktúra következett, itt már nagyon kész voltam: alig várom, hogy Párom meghozza az én kis gránitlapomat és belekezdjek újra a bonbonkészítésbe. A fügés-libamájas szakácssapka bonbonjuk kötelező, a többit elég csak simán szorgalomból megkóstolni:-)

 Természetesen kint volt a Harrer Chocolat is, vajon kinek mutassam be őket? Szerintem már mindenki ismeri a finomságokat, de tessék szépen odasétálni és vásárolni! Én ugyan most kihagytam, mert egyrészt a gyermekek felettébb türelmetlenek lettek Gombóc Artúr életnagyságú mása láttán, másrészt a Budai Gourmet-en már volt hozzájuk szerencsém és most olyan dolgokat szerettem volna próbálni, amit még nem kóstoltam. A sarokban bújt meg szolídan a méltán híres Gyulai Pálinka Manufaktúrára is, bár itt inkább férfiemberek nézelődtek.

És igen, jött Gombóc Artúr, és a gyerekeim legnagyobb döbbenetére egyszer csak lekapta a felsőtestét és egy madárlábú fiatalember vad vízivásba fogott. Fiúk pityergős szájjal kérdezték: hova lett Gombóc Artúr, szerencsére a Szerencsi csoki, vagy ahogy itt ki volt írva: SIXI Szerencsi Demeter Xocai egyik hostess hölgye a döbbent fiúk kezébe nyomott 1-1 műanyag pohárkát, tele gyermekkorom imádott zizijével. Nos, az ötlet bevált, mehettünk tovább. ELnosztalgiáztam az Aperol-t látva, milyen jó is volt Velence hangulatos terein Paerol Spritzet iszogatni, de hogyan is nézne ki, hogy én tolom az Aperolt, amíg a fiúk ziziznek?:-)Rövid kilátásnézegetés, ámuldozás, "nézd anya, ott egy hajó" felkiáltások következtek, végül tovább indultunk.

 Stühmer, Szamos Marcipán és persze a Szamos a híres, üvegfalú Csokoládiskolájával (hihi, én is voltam már náluk 2 tanfolyamon is) ismerősként üdvözöltek. Rengeteg nézelődő próbálta így, add hock jelleggel elsajátítani a bonbonkészítés fortélyait, de persze ez szinte lehetetlen. Nem baj, a helyszínen befizetve 10 % kedvezményt adnak a tanfolyam árából, jó a marketing, az egyszer biztos!

Ami számomra csalódás volt, azok a Szamos macaronjai. Mondjuk én csak a külcsínyt néztem, a belbecs megmaradt másoknak (és előre is bocsi, ha az mennyei), de ilyen csúnyácska, aránytalan, összeesett macaronokat még életemben nem láttam. Ok, hogy Szamos, meg ok, hogy híres, na, de kérem szépen, a csúcsról lehet ám a legnagyobbat bukni. És ha az ember ezt a hanyagságot látja, nem biztos, hogy a Szamosnál vesz macaront, főleg egy ilyen fesztiválon, ahol minden harmadik stand tömve van macaronnal.

A következő negyed óra a Kockás rudijai, a Villa Bagatelle péksütijei, a Milka csokidrazséi és a Smile Palacsinta csokis, vaníliás, barackos és epres finomságai közt telt. Bátran mondhatom: pukkadásig ettük magunkat, hála az én telhetetlen és ellenállhatatlan gyermekeimnek. Minden standon kikönyörögték, hogy "anya,még kérek egy kicsit!" , én meg pirulva kérdeztem, hogy szabad? És persze szabad volt. A kedvességüket plusz finomságok vásárlásával honoráltam, mégsem akarok annyira pofátlan lenni! (TIPP: a Kockásnál a 6 darabos túrórudi csomag 300 forint volt, szerintem nagyon megéri és rendes, rudi méretű finomságok ám!)

 Ezután továbbgurultunk a CinnamonRoll felé (dupla akkora macaronok, mint a Szamosnál, khmmmm...) és ekkor tágra nyílt a szemem: hatalmas, csodálatos, csábító sonkák lógtak az egyik stand plafonjáról a nézelődő orra alá. Mellette házi kenyerek és szendvicsek: házi, 3 évig érlelt sonkával és őrjítő kolbásszal megrakva. Egy tányér egy ezres, igazán semmiség a látogatónak, aki már az édestől megcsömörlött és most esdekelve könyörög valami sósért.

 Ezt a kört most kihagytuk, és robogtunk tova Bonbonetti felé. Itt aztán újra kóstoló-kánaán várt: dunakavics, franciadrazsé, csokikóstolók. És persze ötletesen gyereksarok almával, papírkoronával és rajzolni valóval, miközben a megfáradt szülők egy jót kávéznak. De az én gyerkőceim visszavágytak a Kinderhez rajzolni, így megpihentünk 10 perc erejéig. Majd újabb csokilejmolás (most 6 kindercsoki landolt a kezünkben) és irány a kijárat.

 Kifelé menet még megcsodáltuk  Chococo édes kiskocsiját.

Aztán dobbpergést hallottunk, gyorsan odasiettünk: éppen elcsíptük a Sándor Palota előtti őrségváltást. Fura volt budapestiként rácsodálkozni erre az eseményre, de bevallom, életem 35 éve alatt még egyszer sem láttam ezt a turistacsalogató látványosságot.

 Ekkor már majdnem 1 óra volt, ideje volt valami "rendeset" is enni, így bementünk az önkiszolgáló Bisztróba, ahol igen barátságos áron, 1250 forintért ettünk pulykaragulevest és rakott zöldbabot. A fiúk éhesek voltak, így hamar elfogyott a két fogás és már sétáltunk is tovább a Mátyás templomhoz és a Halászbástyához. Fiúk már csak néztek ki a fejükből, így éppen kapóra jött a 16-os busz, ami levitt minket a Moszkva térre. 2-es és 3-as metróval majd a villamossal délután 2-kor már itthon is voltunk, és azt hiszem 2 óra 5 perckor már aludtak is a fiúk!

 Én pedig megörökítettem a mai nap "termését" :-)

Természetesen rengeteg kiállító mellett csak simán elsétáltunk, volt, akinél éppen csak körbenéztem, volt, akit talán észre sem vettem. Egy szó, mint száz: fantasztikus élményben volt részünk és bátran ajánlom mindenkinek, látogassatok ki vasárnap estig a Budai Várba, az Édes Napokra!

Egy hétvége Poroszlón

8 évvel ezelőtt, szerelmünk hajnalán Misivel elkezdtük bejárni Magyarországot. Így jutottunk el Poroszlóra, ami akkoriban egy kis falu volt, szinte semmi turista, csak a horgászok kedvenc helye. Aztán megépítették a Tanösvényt, ami a Tisza tóra épített sétaút madárvártákkal és kilátókkal. Fantasztikus volt, többször is bejártunk, annyira izgalmas volt a víz közepén lévő nádasban barangolni, megfigyelni a szárcsákat, vizicsirkéket, kormoránokat, gémeket.
Általában kibéreltünk egy motorcsónakot, bementünk vele a Tanösvény egyik kis szigetére, ott megreggeliztünk, elsétáltunk az egyik madárlesig, utána újra csónakba szálltunk és feltérképeztük az egész Tisza-tavat. 4 éven át minden évben ellátogattunk a mi kis csodatavunkra és bátran mondhatom: hazajártunk. Készítettünk a tóról részletes térképet, felfedeztünk rejtett tavakat, kilátókat, ösvényeket. Kikötöttünk szigeteken egész napra horgászni, felfedeztük a réges-régen elárasztott Óhalászt és bejutottunk olyan kristálytiszta belső tavakra, ahova mások maximum csak túravezetővel. Felfedeztünk a tóban álló, a víztől már kicsit romos állapotban lévő gémeskutat.Vízből kiálló, régen sűrű erdőként álló fák közt hajóztunk - ma már inkább Gyilkos-tóra emlékeztető fatemetőként keresztezik a vizi utat.

Nos, ezen a helyen idén májusban átadták a már több, mint 10 éve tervezett Ökocentrumot. Itt található Európa legnagyobb édesvizi akváriuma, ami kizárólag a Tisza-tóban megtalálható halfajtákat tartalmazza. Ráadásul a centrum épületét körbeveszi egy nagy terület, ahol állatsimogató és sok-sok érdekes állat él elkerített területen.
Nos, olvasni már olvastunk róla  a neten, sőt, már képeket is nézegettünk, de most végre láthattuk a saját szemünkkel is.

Pénteken este érkeztünk a szállásra, ami a maga falusi bájával tényleg elbűvölt minket.
Egyszerű, de mégis nagyszerű, minden van benne, ami egy 2 gyerekes családnak kell.
Volt benne nappali, 2 hálószoba (az egyik 2 egyágyas, a másik egy franciaágyas), egy kádas fürdőszoba+WC - megjegyzem halkan: mosógép is volt - egy nagy konyha ebédlővel együtt és egy külső WC, ami igen praktikus volt, amikor mi még éjjel kint iszogattunk, a gyerekek pedig már bent aludtak. Mégsem kellett folyton ajtót nyitogatni, ha már a sörtől szaladni kellett:-)
Hihetetlen hangulatos tornácot csináltak a háziak, körben paddal és egy nagy asztallal, ahol akár 8 ember is elfér.
Az udvarban szalonnasütésre és bográcsozásra alkalmas kerti sütőhely volt kialakítva, hozzá tüzifa, nyárs és bogrács.
Így nyugodtan hódolhattunk régi jó szokásunknak: az érkezés estéjén, ha törik, ha szakad, mi szalonnát sütünk. (volt olyan, hogy novemberben mentünk szintén Poroszlóra és szalonnasütés közben esett a hó, de minket ez sem tántorított. Megenni ugyan nem tudtuk a végeredményt, mert mire a kenyérre cseppent a szalonna zsírja, már meg is dermedt, így élvezhetetlen lett:-)
Egyébként nálunk a szalonnasütés sem egyszerű. Először is úgy rakjuk a kenyeret, hogy mindenképpen pirulhasson szalonnasütés közben, így gyakorlatilag pirítóst kapunk. (persze folyamatosan forgatni kell a kenyeret). Aztán kell a kenyérre hagyma és vékony karikára vágott paradicsom, amit a tűzforróra hevült szalonnával szinte rásütünk a kenyérre úgy, hogy a szalonnát időről időre csepegtetés céljából kivesszük ugyebár a tűzből, de én először a még sercegő szalonnát szorosan rányomom a hagymás-paradicsomos kenyérre, így a zöldségek rápirulnak és isteni ízük lesz. Legvégül pedig a megpirult szalonnából apró darabkákat faragok a kész kenyér tetejére. Mennyei, másként már el sem tudnám képzelni a szalonnasütést.

Visszatérve poroszlói hétvégénkre: pénteken szalonnasütés után még laza sörözés, majd éjjel 1-körül szunya következett.
Másnap reggel 9-kor padlizsános rántottával alapoztunk, majd nyakunkba vettük a hátizsákot (némi elemózsiával és vízzel) és elindultunk a szállásunktól kb 5 perc sétányira lévő Ökocentrum felé. Már messziről is grandiózus látvány a 2 tornyú kilátó, közelebb érve rendezett park tárult a szemünk elé.
Kisebb tájékozódás után az Alapcsomag mellett döntöttünk ami tartalmazta az épületben lévő hüllő és kétéltű terem, valamint az akvárium látogatását és az egész park területének bejárását. Ezen kívül lehet még 3D-s moziban Tisza tavat csodálni (ezt mi később csónakbérlés révén élveztük) és a Tisza tavi Tanösvényen sétálni (ezt is másnapra hagytuk).
Fél 11-kor léptünk a Parkba. Mivel a körülöttünk lévő kinti részeken rengeteg ember volt, úgy döntöttünk, először bemegyünk az épületbe. ELsőként a hüllőket és kétéltűeket néztük meg. A tervező találékonyan fordított világítással mutatja be ezen élőlények életét: azaz, amikor kint nappal van, a teremben éjszakát varázsoltak halvány fényekkel, így mi láthattuk a kígyók-békák mozgolódását, táplálkozását. Amikor kint pedig sötét van, akkor a teremben felkapcsolják az úgynevezett nappali világítást, így végre szegény állatkák is pihenhetnek.
Ezután átértünk egy nagy csarnokba, ahol hatalmas padlón keresztül mutatják be a Tisza tavat, valamint kukucskálókon láthatjuk az alattunk lévő hatalmas medencében úszkáló halakat.
A gyerekeket teljesen elbűvölte, hogy alattuk folyik a víz és úsznak a halak, alig lehetett őket elvonszolni. Így egyértelművé vált a következő állomás: az akvárium.
Nos, ez Európa legnagyobb édesvizi akváriuma, kizárólag a Tisza-tóban megtalálható halak élnek benne. És nem ám csak unalmas kishalak, nem bizony. Volt itt 3 méteres harcsa, 2-3 méteres vizák, hatalmas pontyok, kárászok, keszegek, compók és még sok-sok kisebb-nagyobb vizi állat.
Az akvárium legnagyobb látványossága a vizaalagút. Aki már járt a budapesti cápaalagútban, az tudja, milyen is lehet. Fantasztikus és lenyűgöző látvány, ahogy a tokhalfélék a fejünk felett úsznak el és mi tátott szájjal csodáljuk őket!

Innen  - a kontraszt kedvéért - felmentünk egyenesen a kilátóba, ahonnan szinte az egész Tisza tavat beláttuk. Rövid nézelődés után visszatértünk a középső szintre, ahol "Vizivilág játszóház" várta a gyerekeket.Jó 20 percet töltöttünk itt és csak a lenti büfénél kapható fagyi ígérete bírta indulásra a gyerkőcöket.
A hűsítő fagyi után elkezdtük bejárni a parkot. Először az épülettől balra indultunk, ahol először teknősökkel és kacsákkal találkoztunk, majd sakálokat , gólyákat, rackajuhokat láttunk. Utána következett egy kis rét, ahol szelid, simogatásra váró pónik, szamár és kecskék sorakoztak.
Innen az épület másik oldalára sétáltunk, ahol vidrák pihentek kis medencéjükben. Tudtuk, hogy 1 óra múlva vidraetetés lesz, így tovább sétáltunk, a későbbi visszatérés tudatában.

Dámszarvas, kormoránok és jégmadarak hűsöltek és egy hatalmas, fából épített játszótér kötötte le újra a kicsiket. Majd tovább sétálva, szinte a Park végében találtunk egy kis tavat Kincses Szigettel a közepén. Kis tutajokkal lehetett körbeevezni, kifejezetten gyerekeknek készítették ezt a tavat, persze az én két csibészem is rögtön rákapott.
Kisebb tutajozgatás után vissza kellett fordulnunk, hogy odaérjünk a vidraetetésre.
Egy búvárruhába öltözött férfi hozta a halakat, még nevettünk is, hogy ő aztán jól felkészült. De bizony szükség volt a búvárruhára, mert a vidrák a gondozóra mászva étkeztek, közben nyilván karmolgatták is rendesen.

Szép lassan eltelt a délután is, már fél 4 volt, vissza kellett volna indulnunk a szállásra,hogy bográcsozzunk. De csak nemtudtunk elszakadni a tó varázslatos világától.
Úgy döntöttünk, elsétálunk a Csicsman kikötőig, ahonnan régen minden alkalommal csónakot béreltünk és vizi térképpel bejártuk a Tisza-tó rengeteg zegét és zugát.


Mindenesetre most megbeszéltük, hogy csak odasétálunk és majd holnap bérelünk csónakot. De a víz ám nagy úr, nem bírtunk magunkkal és 1 órára kivettünk egy motorcsónakot. A gyerekekre felkerült a mentőmellény, mi pedig már hastottunk is a Tisza felé az egyik csatornán.
Fantasztikus 1 óra volt, újra úgy éreztem magam, mint jópár évvel ezelőtt. A gyerekeknek nagyon tetszett, Misike megpróbálta a csónak vezetését, Márkó meg csak ámuldozott, hogy milyen klassz a vízen menni.

Alig vártuk, hogy eljöjjön a másnap.
Vasárnap korán keltünk, és hogy ne menjen el az egész nap csónakázással, úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a Tisza-tavi Tanösvényre.
A Tanösvény 2 madárvártával (azaz madármegfigyelővel) és egy szép kilátóval van cifrázva, bár be kell, hogy valljam, az elmúlt években rettenetesen megkopott és sokat veszített varázsából. Egyrészt, mert annyi a turista, hogy alig tudsz szétnézni, másrészt maga a pallókból kirakott ösvény sincs karbantartva (legalább egy lakkozást megérdemelne), harmadrészt a víz nagy részét benőtte a védett sulyom, negyedrészt pedig az idei nagy szárazság miatt minden tiszta sárga, így eléggé őszies hangulatban sétáltunk végig!

Jó másfél órás tanösvény-túra után irány a Csicsman kikötő és a nap hátralévő részében csónakáztunk. Márkó úgy elfáradt a Tanösvényen, hogy a motorcsónakban szinte azonnal elnyomta a motor zúgása és több, mint 1 órával később tért csak magához.

Hazafele, este 7-kor még beültünk a Sarok Cukrászdába, ahol fantasztikus, házi készítésű fagylaltokat ettünk (mindenkinek ajánlom a sacher fagyit!!!) és két isteni jégkását is lenyomtunk.
Összességében fantasztikus élmény volt, itt mindent látni kell! Még egyszer!
Tavasszal visszatérünk!