Velence negyedszer

Riva degli Schiavoni

Párom megígérte, hogy mielőtt visszatérek a munkába 6  - a gyerekekkel otthon töltött csodás - év után, még elmegyünk együtt egy önfeledt, városnézős, romantikázós velencei hétvégére.
Meg is beszéltük, hogy március elején megyünk, ahogy vége a karneválnak, hiszen olyankor olcsóbb a szállás is és nincs annyi turista. Péntektől vasárnapig szólt a terv, autóval. Aztán megláttam a Ryanair akciós repülőjegy ajánlatát és nem tudtam ellenállni. Nagyszülőkkel gyorsan lebeszéltük, hogy szombattól keddig tartana az út, természetesen ők örültek, hogy a gyerkőcökkel még tovább lehetnek. Úgyhogy nem is tétováztam, megrendeltem a jegyeket, néztem hozzá klassz szállást is, már csak ki kellett várni.
És pillanatok alatt el is jött a március.

A felhők fölött

Azon a szombaton már 10 körül kint toporogtunk a reptéren, nehogy lekéssük a 11:45-ös járatot :-) Gyutifrí és mosdó után már mehettünk is, 11:30-kor már gépen voltunk és mivel minden utas megvolt, pontosan indultunk. 12:45-kor szépen le is szálltunk Trevisoban, ahonnan egy ATVO busz vitt be röpke 30 perc alatt Velencébe ( ezzel is szerencsénk volt, valamiért az amúgy szokásos 60 perces út helyett most egyenesen a Piazzale Roma volt a cél, de csöppet sem bántuk)
Délután 2 körül már ott hunyorogtunk a napsütéses Velence buszvégállomásán és nagy lelkesen elindultunk a csatornák felé. Hirtelen azt sem tudtam, mi merre, aztán szépen lassan beurott, hogy nem messze tőlünk van egy hatalmas Coop, na oda be kéne ugrani vízért meg borért. Be is ugrottunk és ha már ott voltunk, beszereztünk pár kisüveges Aperol Spritzet is, amiről itt még fogggalmunk sem volt, milyen jó szolgálatot fog tenni.
Szóval piákkal felpakolva elindultunk a szállásunk felé, ami kb 10 perc sétára volt a Rialto hídtól. A Piazzale Romától meg 20. :-)
A szállást megint a booking.com és a Tripadvisor véleményei alapján próbáltam kiválasztani és nem fogtam mellé. A szoba ugyan kicsi volt, de volt benne egy nagyon, de nagyon kényelmes ágy, kemény matracokkal (amiket mi imádunk), szuper párnákkal, egy hatalmas komóddal, egy akasztós szekrénnyel, éjjeli szekrényekkel, minibárral és egy szupertiszta, zuhanyzós fürdőszobával. A fürdőszoba természetesen tiszta törölkozőkkel (amiket minden nap!!! cseréltek) és piperecikkekkel volt felszerelve és még egy helyes kis hajszárító is jutott a falra.

Szállás - naaagyon velencei :-)

Punta della Dogana

Gyorsan elrendeztük a cuccokat, ettünk pár falat hazait és már indultunk is nyakunkba venni a várost.  Terv nem volt, csak csellengés szabadon. Természetesen elsőként felmentünk a Rialto híd tetejére és onnan néztük vagy fél órán át a hajókat, őrületes, hogy mennyire le tudja kötni az embert, hogy nem autókat meg buszokat lát... Aztán lesétáltunk a Szent Márk térre, kötelező kör ugyebár. Itt szolid bambulás után úgy döntöttünk, hazamegyünk feltankolni 2 üveg Aperol Spritzet és irány az első terv: a Punta della Dogana. Állítólag sötétben megkapó látvány innen a Szent Márk tér... Campo San Polo, Campo Santa Margherita, Accademia híd, Punta della Dogana (eddigre már ránk sötétedett, de a megkapó látvány az épületek kivilágítatlansága miatt elmaradt), majd vissza a Zattere sétányon, az Accademia hídon és a San Marco negyeden át a Szent Márk térre. Itt bizony már cidriztünk és különben is fél 10 lévén úgy döntöttünk, hazamegyünk és jól kipihenjük magunkat. Vasárnapra sok látnivaló volt a tervben. Csak eső nem...

Palazzo Cavalli

Vasárnap reggel 7:30-kor szólt az óra, reggelizni 8 órától lehetett. Gyors tusolás, ablaknyitás szellőztetés céljából és már láttuk is, hogy nem lesz ez a mai nap olyan felhőtlen, mint ahogyan azt az "ilmeteo.it" ígérte. Esett az eső, nem is kicsit.

Őrült turisták gondoláznak a szakadó esőben

Nem baj, nem vette el semmitől a kedvünket, kimentünk az ebédlőbe reggelizni (volt itt minden: sajt, vaj, felvágott, nutella, méz, lekvárok, joghurt, gyümölcs, gabonapehely és műzli, zsemle és puha croissant), majd felöltöztünk és nekiindultunk. De ekkor indult el az eső is igazán, így az első boltba beszaladtunk, ahol szerencsénkre árultak esernyőt is (mint később kiderült, esős napon 5 euro, napsütéses napon 2,5 euro mozgóáron árulták)
A kis esernyő alatt meghitten összebújva már kicsit könnyebben tudtunk haladni az esőben.

Az esős Szent Márk tér

Természetesen volt program rossz idő esetére is: irány a Dózse palota és a Bazilika. VAsárnap lévén a Bazilika zárva volt (illetve csak délután 2 és 4 között lehet bemenni), a Dózse PAlotánál pedig rengetegen vártak. Nem baj, gyorsan haladunk - reménykedtünk. Röpke háromnegyed órás várakozás, eső és tenger felől fújó szél után végre bejutottunk. Nem titkolom, ez amolyan pótprogram volt és nem is hittem, hogy ennyire le fog nyűgözni Velence egykori uralkodóinak palotája. 3 órán át kóvályogtunk, bámuldoztunk, csodálkoztunk és ámuldoztunk is rendesen, mire végignéztünk minden termet és a börtönt. Aki teheti, nézze meg, feltétlenül ajánlom, hiszen a palota kristálytisztán mutatja, micsoda hatalmas vagyon felett rendelkezett Velence mindenkori ura.

Aranylépcső, 24 karátos arannyal befújva

Óriások lépcsője a Palazzo Ducale-ban

A Sóhajok hídja - belülről

Mire kijöttünk a Palotából, már délután 2 óra volt és verőfényes napsütés fogadott minket. Annyira megörültünk neki, hogy minden terv nélkül csak mentünk, utcáról utcára - térkép nélkül. Fantasztikus volt Velencében eltévedve sétálni, átvettük a város kényelmes, napfényes, vidám ritmusát: visszatértünk egyszer a Szent Márk térre, aztán nagy csodálkozásunkra a Rialto híd mellett találtuk magunkat, végül kikötöttünk a Strada Nuován, ahol egy baccaroban (kis borozó, ami reggeltől délutánig tart nyitva) tempurába mártott, olajban kisütött tengeri herkentyűket ettünk sült zöldségekkel, természetesen minden frissen készítve, őrült finom volt!

Aztán felsétáltunk egészen a vasútállomásig, ahonnan kicsit visszafelé sétálva rátaláltunk a Brekre. Erről a gyorsétteremről rengeteg fórumon olvasni, hol jót, hol rosszat.
Nos, mi 11 euróért úgy, de úgy bevacsoráztunk, hogy majd'kipukkadtunk. Olasz szokás szerint több fogás is volt: én spenótos-gorgonzolás rizottót ettem, majd sült krumpli és grillezett csirkemell várt rám. Életem párja lazacos-vodkás penne tésztát evett és ugyanaz a krumpli-csirke párosítás landolt a tányérján, mint nekem. Kaptunk még mellé 1-1 olívabogyós zsemlét és 1-1 fél literes vizet. Bőségesen elég volt, aznapra már nem is volt több kívánságunk.

Mivel a közelben volt a Piazzale Roma, ismét beugrottunk a Coopba, Aperol Spritz készletünket felfrissíteni. Aztán A Piazzale Román felszálltunk az egyik vaporettora és a Tronchetto, a Giudecca és a San Giorgio Maggiore szigetet is érintve kiszálltunk a Szent Márk téren, egsézen pontosan a Riván, a híres, Szent Márk térre vezető sétányon. Majd úgy döntöttünk, mivel már teljesen besötétedett, nagyon hangulatos lenne felhajózni a Canal Grandén. És így is lett, a hideg ellenére kiültünk a hajó orrába és kb negyed órás hajókázás után a Rialto Piac megállónál szálltunk ki. Hazavittük a szállásra a Coopban vásároltakat, majd kisétáltunk a szállásunkhoz közeli kis utcácskába, ahonnan csodás a kilátás a Canal Grandéra és a Rialto hídra egyaránt.:-) Ismét 10 órára értünk haza, gyors tusolás és már aludtunk is.

Kilátás a Canal Grandéra és a Rialtora

Hétfőre megint napsütést jósoltak, ehhez képest a reggeli ablaknyitáskor borzasztó hideg áramlott be és zuhogott az eső.
Kicsit ráérősebb reggeli után fél 10-kor elindultunk, irány egy újabb esős program, a Bazilika. Ezen a napon már nyitva volt, őrületes sor kanyargott előtte, a rossz idő ellenére. Úgy döntöttünk, sétálunk egyet összebújva, hátha oszlik a nép. Elindultunk a San Marco negyedben és sikerült a világ legdrágább üzelteinek utcájába betévedni: Gucci, Louis Vuitton, Versace és társai, hihetetlen árakon kínálva egy-egy tényleg rettenetesen ízléstelen ruhát/cipőt/táskát. Rengeteget nevettünk a szinte szoborként bent ácsorgó, nádszálvékony, hófehér eladónőkön, akiken látszott, hogy egy ilyen méregdrága üzletben dolgozva igazán felsőbbrendűnek érzik magukat!
Átfagyva betértünk egy csodás templomba (bár tudnám a nevét, de ismét a térkép nélküli kóválygást választottuk), ahol jó negyed órát ültünk csöndben, közben szépen lassan felmelegedtünk. Úgy döntöttünk, visszanézünk a Bazilikához és bizony igencsak jól döntöttünk, hiszen kb 10 perc sorban állás után már bent is voltunk. Bár 2 éve már voltunk itt, most ismét ámulatba ejtett az épület grandiózus mivolta.

Lakótelep Velencében

Esti csendélet

1 órát időztünk itt, teljesen lenyűgözött a padlón és a kupolán található mozaikok aprólékos kidolgozása, megtervezése, elkészítése. Akkora szerencsénk volt, hogy pont akkor voltunk bent, amikor felkapcsolták a mennyezeti világítást, így az egész Bazilika szinte fürdött az aranyfényben.
Mire kijöttünk a Bazilikából, már csak szemerkélt, így úgy döntöttünk, hogy felsétálunk a Ghettohoz is. Legkedvesebb kerületemet, a Cannaregiot jártuk be, itt minden olyan családias. Itt élnek a helyiek, kevés a kirakat, főleg helyi kis üzletek vannak, rengeteg hangulatos vendéglő és sok-sok mosolygós, dalolászó velencei. A Ghetto nagy hatással volt ránk, főleg az a fatábla, holy felsorolták a holokauszt áldozatainak nevét és életkorát. Szívfacsaró látvány volt teljes családok nevét olvasni egymás mellett és alatt, látva, hogy ez a szörnyűség az egészen kicsiket és a nagyon öregeket sem kímélte.
Kissé borús hangulatban sétáltunk tovább, és hogy ne legyünk olyan letargikusak, betértünk egy helyi kávézóba. A tulaj kiszolgált minket - 2 kávét kértünk - majd felöltözött és kisétált. Teljesen ledöbbentünk, nem hittük el, hogy nem fél egy esetleges lopástól. De nem félt, kint cigarettázott, beszélgetett az ismerőseivel és még csak be sem pillantott ránk, hogy mit csinálunk. Lenyűgözött ez a lazaság.
Aztán felsétáltunk a Cannaregio negyed felső végéig, oda , ahol a helyiek lakótelepei kezdődnek, bár itt egészen más hangulata van még egy lakótelepnek is.
Innen aztán ismét térkép nélküli kóválygás következett, majd egy hangulatos étteremre akadva be is tértünk és kielégítettünk a tengerek herkentyűinek megevése iránt érzett vágyunkat. Előételnek vegyes herkentyűket kértünk, így kóstolhattuk meg a homárt, kétféle rákot, háromféle kagylót, bébipolipot,sarde in saort, sült szardíniát és tintahaltejet.
Második fogásnak mindketten rákot és tintahalkarikákat kértünk, mindkettő mennyei volt. Mellé járt 1-1 pohár aperol is, végül egy igazi olasz tiramisuval zártuk az estét.
Teli hassal sétáltunk hazáig, ahol el is döntöttem, ma este lesz itt az alkalom, hogy régi álmom teljesüljön. Magunkhoz vettünk a Coopos készletből 1-1 üveg Aperol Spritzet és lesétáltunk a Szent Márk térre. Nagy szerencsnk volt, nem esett az eső, a szél sem fújt, úgyhogy a Dózse Palota elé érve elmeséltem Életemnek, hogy mi bizony itt most le fogunk ülni a már zárva lévő Gran Caffé Chioggia teraszára és megiszogatjuk a kis italunkat.

Egy álom beteljesül...

Tudom, butaságnak hangzik, de átélni, ahogy este 10 felé a kihalt téren (ami amúgy egy folyamatosan nyüzsgő tér!) egy méregdrága kávézó teraszán tökegyedül (illetve kettesben) üldögélve isszuk az olasz aprolt, közben nézzük a velünk szemben lévő Dózse Palotát és rálátunk a Rivára...na az valami fenomenális élmény. Pár kósza turista megbámult minket, de senkinek nem jutott eszébe csatlakozni :-)
Fél óra ücsörgés után, kissé átfagyva indultunk haza, még utoljára alaposan szemügyre véve az esti fényben úszó Rialto hidat.

Kedd reggel csodás napsütésre ébredtünk, gyors reggeli és pakolás után kijelentkeztünk a szállásról. 9 óra volt, tudtuk, hogy 2 óránk van, mivel a 11 órás busszal terveztünk kimenni a trevisoi reptérre. A halpiac végre nyitva volt, így nem is volt kérdés, hol töltsük el azt a 2 órát. Elsőként ismét a Rialto hídról bámultuk a reggeli forgatagot (ott a 9 óra szinte hajnalnak számít :-), majd a halpiacon töltöttünk szűk 1 órát. Fantasztiukus tengeri állatokat láttunk, jópáran még mozgolódtak, csapkodtak, pislogtak nagyokat.

Majd felszálltunk a helyiek gyors"gondolájára" a traghettora, ami 2 euroért szállítja a Canal Grande egyik partjáról a másikra az utasokat. Valahol olvastam, hogy az igazán vagányak, na meg a helyiek ezt a rövidke, de igencsak mozgalmas utat állva teszik meg, így mi is a vagányság mellett döntöttünk. Nehogy már kifogjon a Canal Grande a pesti pákászokon :-)

Aztán felsétáltunk a Strada Nuován, nem titkolt céllal: a 2 nappal ezelőtt evett, tempurába mártott tengeri herkentyűket akartuk még egyszer megkóstolni. Csak azzal nem számoltunk, hogy reggelinél annyira jól laktunk, hogy már nem kívántunk semmit. Sebaj, lesz miért visszajönni :-)
Irány a Coop, pár finomság a gyerekeknek otthonra, aztán még egy utolsó búcsúpillantás a velencei csatornákra és máris a buszon találtuk magunkat. Csendben ültünk egymás mellett Trevisoig, el sem akartuk hinni, hogy ilyen gyorsan eltelt a 4 nap. 
13:45-kor felszálltunk, 1 óra múlva leszálltunk, újabb 1 óra múlva már Pesten bóklásztam a Sparban valami vacsorára valóért...
Igaz, ez a Velence nem csak a napsütéses oldalát mutatta meg, de talán éppen ezért ez lett a legfelejthetetlenebb kirándulásunk a vizek városába. Éééééés várom a folytatást :-)