Dera szurdok

Nem is gondoltam volna, hogy Budapesttől 30 kilométerre olyan csodák várnak ránk, mint a Dera szurdok.
Ez a patakmeder a Pilisben található, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén található, Pomáz és Pilisszentkereszt között.
A patak, mely kivájta a szurdokot, eredetileg a Kovács patak nevet viselte, de ma már mindenki csak Dera (azaz rés, szakadék) néven emlegeti.
Pomáztól Pilisszentkereszt felé tartva, az út bal oldalán, Pomáztól kb 10 km-re lesz egy erdőbe bevezető aszfaltozott út. Itt kell befordulni. Figyelem, nem lesz kitáblázva, ne essetek abba a hibába amibe mi, hogy vártuk a kiírásokat. Egyszerűen le kell fordulni és már látjuk is a parkolót.

Megérkezve nagy örömmel tapasztaltuk, hogy alig van pár autó aparkolóba, megnyugodtunk, hogy nagy tömegre nem kell számítani.
Megnéztük az útjelző táblákat, a Dera szurdokra 2 km-t írt. Gondoltuk, a két gyerkőccel ez simán teljesíthető, ráadásul végre bejárathatjuk a Triglavon használni kívánt túracipőinket.
Elindultunk. Csodás, romantikus kis fahidakon, patakmeder mellett haladtunk. A gyerekek eszméletlenül élvezték, nemkevésbé mi felnőttek, akik el voltunk ájulva, hogy micsoda gyönyörű természeti szépség van a közelünkben.

Néha megálltunk gyönyörködni, én szorgosan fényképeztem, na meg persze fákat ölelgettem (állítólag a fák rengeteg energiával és őserővel rendelkeznek, így átölelve őket, mi is feltöltődünk). Egy biztos, eszméletlen megnyugtató volt az erdőben csatangolni, köveken ugrálni, patakmederbe lemenni, majd patakmederből feljönni. Sajnos víz alig volt benne, a legtöbb helyen ki is volt száradva, ezért el is határoztuk, hogy tavasszal visszajövünk, akkor talán szerencsénk lesz látni is a vizet.
Körülbelül másfél óra alatt a szurdok végére értünk és a kék turistajelzést követve Pilisszentkereszten lukadtunk ki.
Emlékeztem rá, hogy valahol olvastam a Pilisszentkereszti Szent Forrásról és hogy a Dera szurdok végétől nincs is olyan messze (kb 1,5 km). Nos, elindultunk a faluban felfelé, majd nemsokkal később idős turista npénikkel találkoztunk. Megkérdeztük, nem tudják -e véletlenül merre van a forrás. Mondták, hogy ők éppen onnan jönnek, forduljunk jobbra és menjünk teljesen egyenesen, el sem tudjuk téveszteni a forrást. Mi mentünk is, de azért figyeltük a sárga, félkör szerű jelet a fákon. Egy idő után már nem kellett figyelni, az út mentén szent képek, szobrocskák voltak kitéve, jelezvén az út zarándok jellegét.
Páran szembe jöttek velünk, hatalmas vizes palackokat cipelve. A forrás vizeiható és nagyon finom.
Jó fél órás séta után odaértünk, a gyerekek persze azonnal lekapták a cipőiket és már bent is voltak a forrás előtti kis medencében.
Kivártuk sorunkat, mert rengetegen vártak a szent vízre, majd megtöltve vizet üvegeinket, egy a parkolóba vezető másfél kilométeres úton tértünk vissza a kocsinkhoz. Nos, a visszavezető út kalandos volt, először az erdőben hatalmas, mély szakadék mellett billegtünk, én szorosan fogtam a kisebbikem kezét és csöppnyi borzongással néztem a nagyobbikam szökellését. Persze Férjúr terelgette a nagyot, így komolyan félni nem kellett. Majd kiderült, nem a parkolóba érünk ki, hanem csak az autóútra, ahol bizony száguldoztak is a járművek (motor, autó és biciklisek hada), így nagyon oda kellett figyelnünk. AZ utolsó pár méteren eleredt az eső, gyorsan leszaladtunk a kocsihoz és ott finom uzsonnával ünnepeltük az 5 kilométeres túrát, amit 2 és fél óra alatt megtettünk.