2007 június Montenegro

Zabljak

2007. június 16. Szombat

Naplemente várt Zabljakban

Végre eljött a nagy nap, amikor újra útra kelünk és meghódítjuk Montenegrot.
Fél 6-kor keltünk, 7-re készen is lettünk ls elindultunk az M5-ösön Röszkére, ahol egy kávé után pontban 9-kor átléptük a határt. A szerb vámos már éppen ki akarta nyittatni a csomagtartót, amikor elhangzott a bűvös mondat "Nyaralni megyünk". "Á, nyárál" felkiáltással intett, hogy mehetünk tovább, de a  mögöttünk levőt gyanítom darabokra szedte.
Fél 10-kor megálltunk egy pihenőhelyen és reggeliztünk. Ezután 4 órányi dögunalom fenékzsibbasztás következett, közben persze elkezdett szakadni az eső, de olyan durván, hogy az ablaktörlő majd'belehalt. 2-kor nem bírtam tovább és Cacak után egy tónál megálltunk pihenni. Társaságunk egy felettébb dühös kacsa volt. Gyors ebéd, majd mentünk tovább. Fél 4 körül ismét megizzasztottuk az ablaktörlőt, majd fél 6 körül a határ közelébe értünk. Megijedtünk, hogy ennyit kell várni egy átkelésre? Kicsit előregyalogoltunk és találkoztunk magyarokkal, akik felvilágosítottak minket, hogy baleset törtétn. Huh, elkezdtünk reménykedni, hátha akkor a vámosok nem fognak kekeckedni. Szerencsére nem kellett sokat várni, 6-kor már mehettünk is tovább. A montenegroi vámos hihetetlen lekesedéssel kérdezgette tőlünk:"Madzsarszka?" Mondtuk, hogy "da",erre átengedett minket.

GPS:-)

Sörünk megmaradt, szállásunk még nuku.
Kisebb eltévedés után este fél 8-kor Mojkovacnál rátaláltunk a Zabljak felé vezető útra. Egyetlen szó jut eszembe arra a látványra, ami ott várt minket:"Gyönyörű!". Ja, és még egy:"Őrület!". A Tara folyó irdatlan mélyen kanyargott a mélyben türkízkéken. A felhők leszálltak a hegyekre, a lemenő nap megvilágította! Huhhh, ezt le sem lehet írni, olyan csodás volt!
Zabljakba este 9.-kor értünk, megnéztünk kívülről pár szállodát, majd a Planinka mellett döntöttünk. Lepukkant, szocreál síparadicsom rothadó szállodája, de nagyon tiszta. Félpanzióval 21 euro, de a vacsi étlapról ment, volt kb 50 féle étel, amiből választhattunk: hal, bélszín, csirke...stb.
Gyorsan bevacsiztunk (sűrű zöldségleves, sajttal töltött hústekercs panírban, káposztasaláta.
Fél 10-kor már a szobánkban voltunk, egy feles a gyomorba (nehogy bajunk legyen a helyi kajától), gyors tusolás és szundi!

Hegyek és Tara kanyon

2007. június 17. Vasárnap

Reggel fél 9-kor ébredeztünk és lementünk reggelizni. Sonkás omlett és virsli volt a választott finomság. Megkóstoltuk a finom, házi csipkebogyó lekvárt is, mennyei. Aztán összepakoltunk és elindultunk megkeresni azt az 1900 méter magasan lévő kilátót, ahonnan el tudunk indulni a Bobotov Kukra.

Hegyek

A táj lélegzetelállító volt. Kb 1800 méter magasan (Zabljak 1700 méteren található) találtunk egy hegyet, ahova elindultunk felfelé, de sajnos a csúcsig nem jutottunk el,annyira sziklás volt. Viszont megálltunk pihenni az egyik hegygerincen és megláttunk 2 gyönyörű, türkiz és mélykék színekben pompázó  tavat. El is határoztuk, hogy oda még átgyalogolunk. Át is mentünk és egy csoda tárult a szemünk elé. Eszméletlen tiszta patakok és csdás tó. Mindenhol birkák legeltek, a pásztorok meg halál nyugiban heverésztek. 2 óra körül érkeztünk vissza a kocsihoz és még elmentünk az 1900 m-es kilátóhoz, megnéztük az ösvényt, ami a Bobotov Kukhoz vezet holnap. Utána elindultunk visszafele a Fekete tóhoz, de olyan éhesek voltunk, hogy bementünk Zabljakban egy étterembe. Ettünk 2 hatalmas adag sopszka salátát,kaptunk fejenként 2 hatalmas pisztrángot krumplival és ittunk 1-1 narancslét. 15 euro volt, 17-et adtunk.

Tara folyó

Aztán elindultunk Mojkovac és a Biogradi tó felé. Megálltunk a Tara hídnál és végigsétáltunk rajta. Megdöbbentő volt egyrészt a Tara folyó türkizkék színe, másrészt a mélység.
Hatalmas sziklák, hegyek és erdők közt folyik, Európa legnagyobb kanyonja. Aztán elindultunk a folyó mentén lefelé és egy részen egészen közel kerültünk a Tara folyóhoz. Meg is álltunk és le is mentünk, mert nem szabad kihagyni egy hideg folyó vizét, amint a meztelen lábadat mossa!
Itt a folyónak egy zúgós része volt, szemben egy vékonyka vízeséssel. Megkapó látvány. Még üldögéltünk kicsit, aztán olyan fáradtság tört ránk, hogy hagytuk a Boiogradi tavat, visszamentünk a szállásra, vacsoráztunk és alvás. Másnap nagy túra, a Bobotov Kuk (2523 m) meghódítása várt ránk.

Első próbálkozásnál falakba ütköztünk

Tara híd

Bobotov Kuk próbamászás és Nevidio kanyon

2007. június 18. Hétfő

Ezen a reggelen 6-kor keltünk és összepakoltunk, letusoltunk, majd 7-re lementünk reggelizni. A reggeli után elindultunk az 1900 méteren lévő, tegnap már előzetesen megtekintett hágó felé. Felérve, annyira fújt a szél, hogy muszáj volt felvenni a termopulcsit.

Vízeséssel kezdődik

8.30-kor elindultunk. Először egy lankás dombon kellett átgyalogolni, aztán jött a nehezebb része, apró sziklák és kövek között vezetett az út, alattunk a mélység. Végre odaértünk a hágó aljába. Felnéztünk és iszonyú meredek, sziklás rész várt ránk. Vettünk egy mély levegőt és elindultunk. Egyfolytában meg kellett vetni alábunkat és közben nagyon kellett kapaszkodni, mert a kövek folyton kigurultak a lábunk alól. Elértünk a kétharmadáig, amikor következett a csupa szikla rész. Elindultam, elkezdtem kapaszkodni, de olyan para jött rám, hogy vissza kellett másznom. Addigra már mind a kettőnk lába remegett, igazi hegymászós területre tévedtünk, minden felszerelés nélkül. Úgy döntöttünk, visszafordulunk a hágó aljáig. Nagy nehezen, fenéken csúszva-mászva visszaértünk. Ott megláttunk egy jelet, ami balra mutatott, ki a szakadék szélére. Sebaj, ha másnak megy, mi is megcsináljuk. Elkezdtünk kimászni, kb 30 cm "széles" peremen, alattunk legalább 300 méter mély szakadék, mi meg fűcsomókba kapaszkodunk. AZtán eltűnt a perem és csak bő 1 méterrel arrébb folytatódott. Így nekünk a szakadék felett kellett volna átugranunk, de belegondoltunk, mi van, ha a perem folytatása nem olyan biztos szikla és a mélybe zuhanunk. Úgy döntöttünk, visszafordulunk.
11 körül visszaértünk a kocsihoz, remegő lábakkal és elkeseredve, hogy ma már nem sikerül a Bobotov Kuk.

Horgásztó

Nevidio kanyon

Mi legyen most? Volt egy csomó időnk, de annyi nem, hogy a Fekete tótól is megpróbáljunk csúcsot mászni. Így megcseréltük a tervezett kirándulásokat és elindultunk a Nevidió kanyon felé. Fél 2-re értünk oda. Ebben a kanyonban folyik a Komarnica folyó, a kanyon neve "láthatatlan"-t jelent, nem véletlenül. Maga a folyó egy hatalmas vízeséssel kezdődik, ami szelíd patakká alakul, majd befolyik hatalmas sziklák közé, melyek annyira közrefogják többszáz méter mélyen, hogy felülről nem is lehet látni semmit. Szerencsére nálunk volt a bakancs, így elindultunk a vízeséstől először a patak menétn, majd később bele kellett gázolni a vízbe. Csodás sziklákon ereszkedtünk le a folyóban, mellettünk zúgók, vízesések. A kanyon pedig egyre jobban szűkült. Sajnos kb 1 órányi mászás után egy akkora vízesés következett, amin már nem tudtunk volna leereszkedni, ugrani meg nem mertünk, mert nem tudtuk, lejjebb mi vár ránk, így vissza kellett fordulnunk. De megfogadtuk, egyszer ide még visszajövünk a megfelelő felszereléssel (neoprén ruha és barlangász sisak)
3 órára értünk vissza a kocsihoz, hazafele útba ejtettünk egy horgásztavat. Csodás türkíz és égszínkék színű volt és szinte teljesen átlátszó!
Otthon kis pihi, aztán vacsi, majd alvás, hiszen másnap újra Bobotov Kuk!

Nevidio kanyon

Komarnica folyó

Nevidio kanyon

Bobotov Kuk és Ledena Pecina (jégbarlang)

2007. június 19 Kedd.

Reggel 6-kor keltünk és gyors reggeli után irány a Bobotov Kuk. Most a Fekete tó felől közelítettük meg, leparkoltuk az erdőben az autót és elindultunk. Fél 9-kor indultunk, először egy kis patakon keltünk át, ahol a tábla szerint még 5 és negyed óra a Bobotov Kuk. Elindultunk az erdőben felfelé. Eleinte még jó móka volt, aztán egyre meredekebb és sziklásabb letta z út. Misi talált egy fát, amit kinevezett vándorbottá. Kb fél 10-re elértünk az erdő végére, ahol egy tábla mutatta, hogy egyik irányban a Jégbarlang (Ledena Pecina),másikba a Bobotov Kuk. Utóbbit választottuk. Utunk most már meglehetősen sziklás, szűk hágón vezetett át, de még elég kényelmes volt. 11-re elértünk egy völgyet, ahol pásztorok laktak és tele volt minden birkával. Éppen akkor nyírhatták őket, mert a bivakok (pásztorok faházai, pihenőházak) előtt rengeteg birkaszőr volt felhalmozva. Az út egy apró köves-sziklás részen folytatódott. Az egyik részen átfolyt egy forrás vize, ahol egy kígyó nézett velünk farkasszemet, de felmérve az erőviszonyokat, gyorsan kereket oldott. Viszont megláttunk egy csomó "Voda" feliratot, ami a völgyben lévő tó felé mutatott. Misi le is rohant és talált is ivóvizet, meg is töltöttük az egyik üveget ezzel a vízzel. Mentünk tovább. Végre magunk mögött hagytuk a sziklás részt és következett a füves-sziklás meredekség. Iszonyúúúú meredek volt. A fele úton rámjött a sírás, úgy éreztem, nem tudom megcsinálni. Még pihenés közben is kapaszkodni kellett, hogy ne csússzunk le. De szerencsére a hágó teteje nem volt messze, összeszedtük magunkat és felmásztunk. Itt persze egy kis lankás rész után ismét iszonyú meredek, sziklás emelkedő várt ránk.
Viszont megláttuk az első havas részt. Miosi bele is mászott hógolyót gyúrt, én meg belefeküdtem "angyalkázni".
Isteni hideg volt. De sajnos tovább kellett menni. Egyszer csak elértünk egy elágazást, balra Bobotov Kuk, jobbra a Jégbarlang. Ezzel nem is lett volna gond, de mivel már 1 óra volt és 2 órányi túra volt kiírva (ami a mi tempónkkal még kb 3-4 óra lett volna), úgy döntöttünk, hogy nem másszuk meg a csúcsot. De azért , hogy ne menjünk haza csúcsélmény nélkül, felmásztunk egy kisebb, 2300 m magas csúcsra, ami "közvetlenül" a Bobotov Kuk előtt magasodott. Bár nekem nem sok kedvem volt már mászni, de megérte az élmény, csodás volt a kilátás mind a Bobotov Kukra, mind Zabljakra a távolban!
Legalább fél órát nézelődtünk, fényképezkedtünk, aztán vissza az elágazáshoz és irány a Jégbarlang.
A térkép szerint amúgy is könnyebb út vezet innen lefelé. (tanulság: sose higyj a térképnek!)
Odaértünk a barlanghoz, iszonyú mélyen volt az alja, azaz maga a barlang. A lefele vezető út csupa csúszós szikla. Éppen felfelé tartott egy kis csoport, a vezetőjük egy montenegroi lány volt, a csapat angolokból és amerikaiakból állt. Megvártuk, amíg felérnek és elindultunk lefelé. Nagy nehezen lekászálódtunk a sziklákon, de egyszer csak elfogyott az út, maradt a meredek hófal. Lecsúsztunk-másztunk rajta. A barlang aljában nagyon hideg volt, fel kellett venni a termopulcsit. Hatalmas, 1-2 méteres jégoszlopok, jégzuhatagok voltak mindenhol. Csináltunk pár képet, aztán elindultunk vissza. A hófalon másztunk felfelé, majdnem lefagytak az ujjaim kapaszkodás közben és elkezdtem parázni:mi történik, ha beszakad alattunk a hófal...
Szerencsére kiértünk a barlangból, kicsit megpihentünk és elindultunk Zabljak felé. Huh, ez is egy jó kis erőpróba volt. Végig meredek sziklák és hófalak között ereszkedtünk le. Volt olyan hófal, ami a fejünk fölé ért. Amikor végre eljutottunk egy völgybe, akkor következett egy emelkedő. Megint völgy, megint emelkedő. És ez így ismétlődött, meg sem tudtam számolni, hányszor. Aztán egyszer csak kiértünk egy füves völgybe, ami tele volt birkákkal. A juhász megszólított minket, mutatta az üvegét. Én azt hittem, hogy vizet akar adni, hiszen minden bivak környékén van forrás. mondtam Misinek, hogy adja oda a mi üvegünket, benne a féltve őrzött kb 3 deci vizünkkel.
A juhász megfogta, kinyitotta és felhajtottta a maradék vizünket!

Mi meg döbbenten álltunk és néztük, aztán elnevettük magunkat. Életemben nem hallottam olyan elégedett sóhajt, amit a juhász adott ki, amikor lekortyolta az utolsó csepp vizet is. Kezet fogtunk vele és mentünk tovább, bár én kicsit megijedtem, mi lesz velünk még kb 2 órán át víz nélkül. Szerencsére megláttunk még egy hófoltot onnan gyűjtöttünk havat a vizesüvegbe, hogy majd végszükség esetén, megolvadva meg tudjuk inni. Még pár sziklás rész várt ránk, aztán megláttuk a Fekete tavat és az azt körülvevő erdőt. innen már csak kb 1 óra volt és a kocsihoz értünk. Mentünk, mint a gépek, már csak a tudat vitt előre, mert minden fában, kavicsban megbotlottunk. Aztán egyszercsak meghallottam a patakot, amin reggel átkeltünk. Végre elértük a reggeli hidat, innen már csak 5 perc volt a kocsi. Este fél 8-ra értünk oda, ennyire még sosem örültzem a mi drága autónknak!
A szálláson, vacsora után kiültünk az erkélyre, ahomnnan tisztán láttuk azokat a csúcsokat, amiket ezen a csodás napon meghódítottunk.

Folyt köv:-)

Budapest, te csodás! 1. rész: Váci utca és Duna Korzó

Vigadó tér

Elhatároztam, hogy 4 évnyi Kispesten kóválygás után veszem a bátorságomat és a 2 gyerkőcömet és felfedezzük Budapestet. Nyilván a gyerekek miatt egészen más szemszögből kell megközelíteni a dolgokat, na de sebaj, legalább más anyukák is ötletet meríthetnek belőle.
Nem mellékesen a gyerekeknek is jó program, végre nem a panellakással, vagy a paneljátszótérrel kell beérni, kitágul számukra is a világ.
Csak, hogy nagyfiamat idézzem a tegnapi kirándulásról: "Anya, mi most már nem is Magyarországon vagyunk?"

Elöljáróban annyit kell tudni, hogy 4 éves és 2 éves fiaimmal próbálok felfedezni olyan részeket Budapesten, ahol régen, fiatalkoromban rengeteg időt töltöttem, láttam azt a városrészt olyan szemmel is és most végre ilyen szemmel is szeretnék rácsodálkozni! Jó szórakozást mindenkinek!

A nap gyorsan indult, korán ébresztettem a fiúkat, hiszen Okmányirédában kezdtünk. Szerencsére pillanatok alatt átvehettem az új személyimet, így Misikére nézve eszembe jutott, hogy egy ideje már ígérgetem neki a Cserpes Tejivót a Deák térnél.
Rákérdeztem: "Menjünk?" Ő persze azonnal lelkesen bólogatott. Márkó is hajtogatta a "Mennünk-mennünk!" szavakat, így nem tétováztam, elsétáltunk az 50 villamoshoz. Szerencsére ismerősökkel futottunk össze, akik segítettek a babakocsival felszállni, illetve leszállni a Határ úton. A metróhoz vezető lépcsőkön egyedül vittem le a babakocsit, senkinek nem jutott eszébe segíteni - magyar módra.

A metró nagyon tetszett a fiúknak, Misike egyfolytában a vonathoz hasonlította, amihez már volt szerencséje idén nyáron. Márkó hatalmasra nyílt szemekkel figyelte a folyamatosan ki és becsukódó ajtókat. Majd következett a Deák tér. A mozgólépcsővel nem volt gond, Misike fogta az egyik kezem, másik kezemmel a babakocsit felgurítottam és már mentünk is a szabad levegő felé.

Cserpes Tejivó

A Deák téren a metrókijárattól szinte szó szerint egy köpésre található a Tejivó. Felettébb megnyugtató volt, hogy amikor az ajtajához értem, nem kellett bűvészkednem a "babakocsi tolás-ajtó megtartás-másik gyerek beterelés" művelettel, mert az ajtó automata, csak kinyílt és mi már bent is voltunk. A helységben kellemes, hűvös légkondis levegő uralkodott, ami kifejezetten jó esett a kinti kezdődő meleg és a benti tömeg által kilélegzett levegő enyhítésére.
Igen, tömeg volt a javából, nem is volt szabad asztal, ezért gyorsan kitaláltam, hogy elvitelre kérek mindent és piknikezni fogunk a gyerkőcökkel.
Felolvastam a kínálatot, mindkét gyerek kakaót kért, Misike kakaós csigával, Márkó túrós batyuval. Én melange-ot választottam rongyos kiflivel és hogy itthon apa is jól járjon, egy sonkás mangalicaszendviccsel tetőztük a sok finomságot.
Az eladólány nagyon kedves volt, becsomagolt mindent papírzacskóba (nagyon jó pont!), 2000 Ft-ot fizettünk.

Oroszlános szökőkút

A Vörösmarty térre érve az Oroszlános szökőkutat néztem ki, mivel középiskolás koromban sokat jártunk ide a csajokkal dumálni, piknikezni, verseket olvasni. De sajnos a nagy szél miatt minden tiszta víz volt, így a nagy költő, Vörösmarty Mihály szobra alatt telepedtünk le. Ez több ok miatt is jó választás volt: egyrészt ide sütött a nap, így nem fáztunk annyira a nagy szélben, másrészt a gyerekek szépen le tudtak ülni a szélére (a tér maga padmentes, gondolom ezzel akarják rávenni a tömeget, hogy üljenek be a drágábbnál drágább vendéglátó egységek kiülős székeire)

Vörösmarty szobor

A gyerekek nagyon élvezték, hiszen rengeteg galamb pihent a szobron és környékén, így szuper jól lehetett galambokat kergetni és persze közben finom péksütit enni és habos kakaót inni.
Misike egyszercsak oda rohant az egyik fához és mielőtt még bármit is tehettem volna, már meg is locsolta. Gondoltam: hátha nem jön ide egy közteres, mert gondolom a belváros ban való pisilés annyira nem illendő dolog. Nem baj, legközelebb feltérképezünk egy WC-t is:-)

Duna korzó

Nyakig ragacsosan és maszatosan átsétáltunk az oroszlános szökőkúthoz, megmosakodtunk és irány a Duna korzó. Az első szépséges állomás a Vigadó téri csodás kis kerítéssel körbevett parkocska, közepén egy szökőkúttal. A gyerekek azonnal odarohantak, körbejárták, vizeztek, én meg leültem, kicsit napoztam és arra gondoltam, bárcsak lenne nálam egy jó könyv.-)

Shakespeare szobra

Aztán tovább sétáltunk a korzón, magunkba szívtuk a napfényt, közben én a Marriott Hotel reggeliző/kávézó vendégeit elnézve úgy éreztem magam, mintha külföldön lennék.
Elhaladtunk a Shakespeare szobor előtt és nagyon csodálkoztam, hogy eddig még sosem vettem észre. micsoda rejtett csodák vannak itt, ha az ember egy turista szemével próbálja szemlélni a várost, ahol él!
Aztán a Régiposta utcánál bekanyarodtunk a Váci utcára, amit a gyerekek rettenetesen élveztek, minden kirakathoz odarohantak, minden kiállított dolgot megnéztek, lépésről-lépésre haladtunk csak.
Egészen a Ferenciek teréig sétáltunk, itt aztán a Jégbüfé előtt Márkó visszaszállt a babakocsiba és irány újra a metró.
Hazafele teljesen elpilledtek, Márkó majd'elaludt a babakocsiban, Misike nekem dőlve pislogott nagyokat. Nem is csoda, hiszen 2 és fél órás kirándulás volt ez, pontosan délre értünk haza. Mit is mondhatnék, a gyerekek élvezték és elfáradtak, én pedig boldog voltam, hogy újra felfedezhettem fiatalkorom egyik - számomra rendkívül kedves - helyszínét a gyerekeimmel együtt.


A következő hetekben tervezzük még a Budai Várat, a Városligetet és a Margit szigetet is, remélem az időjárás mellettünk lesz!